A beszerzés napján nem tudtuk teljesen összerakni a berendezést, ezért másnapra halasztottuk.

Gerzsonnal még délelőtt felfúrtuk a polcot, amire a lámpát rögzítettük. A lámpa kérdést elég gyorsan letudtuk, így hát nekiálltunk a megvett magok közül kiválasztani azokat, amivel kezdeni szeretnénk kalandunkat.

Az én választásom végül az endívia salátára és a citrom bazsalikomra esett. A salátából arra jutottam, hogy két növényt szeretnék.

Ahogy azt az internetről ellestük, a kőzetgyapot kockákat bedobtuk vízbe, hogy megszívják magukat, majd egy régi tollszárral a gyapot kockák közepén található lyukba tettünk 4-4-4 magot, biztos, ami tuti.

Egy fagyis dobozba raktam őket, öntöttem alájuk még vizet, hogy nagyjából fél centi vízben álljanak. Nem tudván a csíráztatás mennyi ideig fog tartani, illetve mennyi víz fog elpárologni, egy fél literes műanyag flakon aljára pici lyukat vágtam (~5mm) és azt megtöltve vízzel (a tetejét természetesen lezárva) bele állítottam a vízbe (az állat itatók mintájára). Ez mind be is került a lámpa alá.

Egy még ezer éve hozzám került réz keretre alufóliát húztam, amit a leendő növény és a fal közé tettem, egyrészt szigetelvén a növényeket a fal hidegétől (a fal túloldalán mínuszok voltak). Másrészt a fal színe miatt, ami a növényeknek nem túl szerencsésen pont fűzöld. Ezért kellett valami, ami a falról a növényre veri vissza a fényt. (A zöld szín a fénynek pont azokat a sugarait nyeli el, amire a növénynek is szüksége van. ) Az installáció melletti szekrény is kapott egy kis alufóliát, mert miért ne. Az ember ha űrhajót épít, csinálja azt rendesen! Majd, mikor a lámpát bekapcsoltam, jöttem rá, ez így bizony nem lesz jó, mert egy második Naphoz hasonló fényerővel világít a sarok.

Mivel a csírázáshoz nem feltétlen szükséges a fény, így le is kapcsoltam a lámpát, mondván ennyi barkácsolás elég volt egy napra.

Érdekesség: A bazsalikom magja, ahogy megszívta magát nedvességgel, erősen hasonlóvá vált egy űrbéli Alien tojásra.

Az egész azzal kezdődött, hogy Gerzson átjött a szokásos péntek esti lazításra, ahol is megmutattam neki JEB GARDENER youtube csatornáját, amit azon a héten találtam. Bennem akkor már egészen körvonalazódott a gondolat, hogy én ezt az egész hidrokultúrás dolgot elkezdem.

Megnéztük pár videóját, aztán láttam, Gerzsonnak is forognak a fogaskerekek, így feltettem A Nagy Kérdést:

• Na, belevágunk?

Fél órával később már az internetet bújtuk az eszközök, alapanyagok, tápok, lámpák és izzók után kutatva és összehasonlítgatva az eredményeket. Hosszú órák kutatása és számolgatása után meglett a bevásárló lista, és egy, akkor még egyszerűnek tűnő útiterv. (Villamossági szaküzlet: izzók, Growshop: termesztő közeg/hidrokosár, kertészet: tápsó és végül, haza fele Ikea: lámpák beszerzése.)

Meg is beszéltük, hogy következő nap 10-kor kávézunk egyet és indulunk, megveszünk mindent.

Páromtól megkaptuk a side questet, miszerint a kocsiban nézzük meg a biztosítékokat, mert nem működik a szivargyújtó már fél éve. És, mint tudjuk, egy férfi mindig megcsinálja, amit megígér! Teljesen felesleges rá félévente emlékeztetni. (Bár, magunk közt, valljuk be, néha nem árt.)
- Rendben indulás előtt megnézzük, úgyis az enyémmel megyünk! – bólintottam rá a plusz feladatra, gondolván, simán megoldjuk.

Eljött a Nagy Nap, kávéztunk, aztán a kocsinál kezdtünk. Biztosítékdoboz tetejét lekaptuk és elkezdtük keresni a hibás biztosítékot. Kezdtük volna… a biztosítékok olyan kicsi helyen voltak, egymáshoz annyira közel, illetve olyan nehezen jöttek ki, hogy az kínszenvedés volt. Csak a harmadik biztosítékig jutottunk, mert azt sikerült a kiszedés pillanatában belőni a motortérbe ahol az úgy tűnt el, mintha soha nem is létezett volna.
Kerestük az autó alatt is de sanszos, hogy fennakadt valamin, de legalábbis a padlólemezen.

Ez már egy intő jel volt arra, hogy az a nap nem lesz egyszerű.

Nem estünk pánikba, mentünk Gerzson kocsijával. Első utunk a benzinkút volt, a hiányzó biztosítékot pótolandó. (Még egy csokit is vettem magamnak fájdalomdíjként, amiért az első küldetést elbuktuk.) Visszatérvén az eredeti menetrendhez, elindultunk első célállomásunkhoz, ami rettenetes durva távolságra, egészen pontosan ötven méter sétára volt tőlünk, de leküzdöttük a távolságot. Mikor a bolt ajtajáról sikerült lepattannunk, akkor vettük észre, hogy csupán kettő perccel, ám bizony lekéstük a nyitva tartást.

Ez volt a nap második kudarca, és egyben áldása is, ám az utóbbit akkor még nem tudtuk, csak mikor megérkeztünk terv szerinti második célállomásunkhoz (ami a gyakorlatban már a harmadik volt). Az eladóval hosszas beszélgetésbe kezdtünk, mit is akarunk csinálni és ő, mint aki ért is hozzá, mit tud nekünk mondani/ajánlani. Tanácsai alapján ki választottuk a megfelelő kőzetgyapotot termesztő közegnek és a hidrokosarak méretét is belőttük. Na, itt érkezett el a nap és egyben a projektünk fénypontja. Ajánlott nekünk egy lámpát, amit csak be kell dugni a konnektorba és világít. Ezzel meg is lett oldva a világítás kérdése, nem kellett külön megvásárolni a megfelelő égőt, majd hozzá lámpát vadászni, amibe bele is fér az égő. Fizettünk és indultunk tovább a kertészetbe, ahol megvettük a speciális száraz tápszert, teszem hozzá, nem olcsón.

Ezután tettünk haza egy kitérőt, lepakoltuk addigi szerzeményeinket és onnan már párommal kiegészülve vetettük be magunkat az Ikea labirintusába. Az „utcákon” haladva az egyik konyha építmény pultján ismerős szerkezetet véltem felfedezni… Bizony, egy hidrokultúrás termesztő egység volt kiállítva, saját megvilágítással, víztartállyal és kosárral, kis beöntő nyílással!

Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy legalább öt éven keresztül suhant át rajta a szemem, minden egyes „ikeázás” alkalmával, ami már csak azért sem kis dolog, mivel az utóbbi időben volt, hogy havonta kétszer – háromszor is végigböngésztük a kínálatot.

Most, hogy ráleltünk erre a kincsre, Gerzsonnal jó alaposan szemügyre vettük, tanulmányoztuk és elraktároztuk az infót, majd tovább haladtunk. Elérkezvén a növényes részhez a leghátsó, legbelső és leginkább nem szem elött lévő sarokban, megtaláltunk minden, az aquaphoniához kapcsolódó terméket: magokat, termesztő berendezéseket, termesztő közegeket, csíráztató tálat és folyékony tápoldatot, nagyjából tizede annyiért, mint ahogyan azt mi a nap elején megvettük.

Mondanom sem kell, itt már túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy egy vállrándítással menjünk el a dolog mellett. Nem való ennyi vásárlás egy férfinak egy nap alatt.  Hosszasan anyáztunk, fejünket vertük a salgó polcba, miért is nem jutott eszünkbe megnézni az Ikeát előbb?! Végül természetesen landolt a tápoldat és a magok is a kosárban.

Mire hazaértünk, már egészen belenyugodtunk a nap történéseibe és egy kávé társaságában elkezdtük összerakni a rendszert, hogy minél hamarabb túllépjünk a kudarcokon.

A szerzemények:

(Az utolsó: ikeás cipő tálca, erre került minden, ha esetleg kifolyna ne a szekrény ázzon.)